Addiktológia

» pszi
2009. jan. 14. 12:47

Karácsony után Tibcsi beszedett valami durva drogot, amitől annyira rosszul lett, hogy a ceglédi sürgősségin kötött ki. Tesóm  mindezt a körzetidokitól tudta meg, másnap. Állítólag csak 3-4 alkalommal próbált ki ezt-azt, (ez=spuri,speed, az=extasi). Ez nekem csak azért gyanús, mert az elmúlt 1,5 év alatt talán háromszor kérzdeztem rá,  hogy szed-e valamit, és azt nem hiszem, hogy a 4 alkalomból 3 szor pont akkor lőtte be magát, amikor találkoztunk. Azért sem, mert elég ritkán látjuk egymást. Pont ezért a vigyorgós "nem" válaszokat simán elhittem neki, és saját magam kérdőjeleztem meg, hogy lehetek ilyen szemét gyanakvó. Pedig megtanulhatnék már bízni végre a megérzéseimben.) Derült égből villámcsapás. Sokkol, elgondolkoztat, összetör, új utakra terel,  mint mindig, ha valami nem a fejünkben megírt forgatókönyv szerint történik. Tesóm totál tanácstalan, mit lehet ilyen helyzetben csinálni?  Mindenesetre a körzetidoki beutalójával a zsebünkben tegnap meglátogattuk a nyírő addiktológiáját.     Totál lepattan hely. "D" épület. A tábla alatt rögtön egy lift-  és egy bevehetetlenek tűnő sárga kis üvegajtóba botlottunk, ami előtt egy  hosszú hajú, csíkos fürdőköpenyes -talán - férfi szívta tövig cigarettáját, s nikotinködén túl nem látva üveges tekintettel meredt magába.  Az összes "beteg" kiszáradt, bomlásnak indult testet vonszoló kósza lélek, akit valahogy ideterelt a sors, nemük, koruk, emberi létük, miértjük megállapíthatlan.

A doki jó hírű, szaktetkintély.  Az ajtóval szemben ült íróasztala mögött, bevehetetlen barikádot épített maga köré a számítógépből,a  hatalmas monitorból és még nagyobbra halmozott iratokból, könyvekből. A védőbástyája mögül kukucskál ki egy kis lőrésen, nagyon magasról leereszkedve hozzánk a kis kopasz fejével,  natttyon tekintélyt parancsoló kimért stílusban. Kiderült, hogy tök fölöslegesen jöttünk, kivéve ha a Tibcsi befekszik az osztályra. Na ettől tccs - sokkolva az előzményektől, tudatában annak, hogy az itt töltendő idő nem egy kéjutazás- úgy  összeszarta magát, hogy azonnal határozottá vált, és kijelentette, hogy őőőő ideeee neeeem. és neeem is szííív, és nem is tablettázik. Na akkor mi a fenét keresünk itt?! Doki nem tud mondani semmit, igazából én sem tudom mit vártunk. Mondtam a tcsnek, milyen mázlija volt, hogy nem a nyírő körzetében lőtte szét magát, hanem cegléden, mert itt tuti szabadságolnák egy pár hétre...


címkék:
kategóriák:
még nincsenek kommentek

0 komment

Mondj valamit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Mottó

... nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek...
Friss kommentek
  • 'reggelt, pszi: ...Beszéljünk másról, filmekről, képekről Csak jelenségekről, semmit a lényegről Na... »
  • 'reggelt, .: "Itt van, nesztek, szeretet!" www.youtube.com/watch?v=xcSSha_t7dw »
  • #183, pszi: www.youtube.com/watch »
  • #183, pszi: www.youtube.com/watch »
  • #183, .: www.youtube.com/watch?v=NiKMbmFH1ms »
Legolvasottabb
Archívum
Kategóriák
Iratkozz fel
 
design: szuperapu, sablon: nilatako, motor: freeblog